hírek
Egy természettudós, egy művész és egy kutató találkozik az egyetemen
2026. 08. 31.Ez nem vicc, hanem Gács Anna aktuális kutatásának alaphelyzete. A BME docense az USA-ban vizsgálta az egyre népszerűbb art&science típusú együttműködéseket.
Négy éve a BME, Magyarországon merészen újszerű kezdeményezésként, rezidenciaprogramot hirdetett olyan művészeknek, akik láttak fantáziát az egyetem valamely tanszékével, laborjával, kutatási programjával való együttműködésben, a tudomány mint inspirációforrás megtapasztalásában. A program két évadon át futott, eredményeiről például itt és itt írtunk.
A nagy nyugati egyetemeken a tudomány és a művészet ilyesfajta párbeszéde már akkor sem számított különlegesnek, azóta pedig még inkább elterjedt. Az ilyen kezdeményezések mögött egyszerre jelenik meg az innováció iránti igény, a tudománykommunikáció új formáinak keresése, valamint az a felismerés, hogy
a komplex társadalmi és technológiai problémák kezeléséhez többféle tudás együttműködésére van szükség.
Ezt látta Gács Anna, a Műegyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense is, amikor Fulbright-ösztöndíjjal négy hónapot töltött amerikai egyetemeken e törekvések tanulmányozásával. Ideje jó részében interjúkat készített a bostoni Northeastern Universityn, amely műszaki főiskolából gazdag kutatóegyetemmé nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. Ma már 38 ezer hallgató tanul a NEU 13 kampuszán, van egyebek mellett mérnöki, üzleti, orvosi, művészeti, valamint bölcsészkara, és Európában is terjeszkedik.

Gács Anna a Northeastern Universityn
Sokrétű portfólióját azáltal is igyekszik kihasználni a bostoni intézmény, hogy kombinált képzéseket hirdet, ahol két, diszciplinárisan nem rokon, de a gyakorlatban jól párosítható területet kapcsol össze. Ilyen például az adattudomány és az újságírás, az informatika és a kommunikáció, a zene és a pszichológia, a dizájn és a viselkedés-idegtudomány. (A nyitóképen az egyetem egyik kreatívlaboratóriuma, ahol különböző szakos diákok dolgozhatnak együtt.)
E trendbe jól illenek a STEM-területek és művészeti ágak közötti, a NEU-n belső ösztöndíjakkal is támogatott együttműködések – ezt a jelenséget vizsgálta Gács Anna. A kutatása az említett műegyetemi rezidenciaprogram szerves folytatása. A témában írt tanulmányát (Tudások hierarchiája a művészeti–tudományos együttműködésekben) az MTA Sokszínű tudomány című interdiszciplináris konferenciáján tartott előadásában mutatta be még tavaly. Az előadás ősszel megjelenik az MTA által gondozott konferenciakötetben, és az MTA Youtube-csatornáján is megnézhető:
A tanulmány központi kérdése az volt, hogy az úgynevezett art&science projektekben miként értelmezik egymást a résztvevők – művészek, természettudósok, kurátorok, kutatásszervezők –, illetve milyen hierarchiák vagy éppen új kapcsolódási formák jönnek létre a művészeti és tudományos tudás között. Egyik fontos megállapítása, hogy
a művészeti–tudományos együttműködések nem egyszerűen két külön világ találkozásai, inkább olyan dinamikus terek, ahol a szerepek, a módszerek és a tudások folyamatosan újrarendeződnek.
Azokon az amerikai egyetemeken, ahol ösztönzik az ilyen programokat, rendszeresen tartanak workshopokat, szemináriumokat a tudásterületek közötti kapcsolatok feltérképezésére. Ezek között van zeneszerző előadása egy orvosi kutatással folytatott együttműködéséről, workshop a környezettudomány és a művészet viszonyáról és művészeti–tudományos kerekasztal. Eközben a világ talán leghíresebb mérnökképző intézményében, a Massachusetts Institute of Technologyn a közelmúltban több művészeti tanszéket alapítottak, és folyamatosan rendeznek kiállításokat, szimpóziumokat a művészet és a STEM-tudományok kapcsolatáról – mondta a bme.hu érdeklődésére Gács Anna.

A sarkkutatókkal együttműködő képzőművész, Hannah Perrine Mode kiállítása a NEU College of Art, Media and Design galériájában
Hozzátette, a BME-nek kimondottan jók az adottságai ahhoz, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe e téren is. A lehetőségek között említette – a rezidenciaprogram folytatása mellett – egy-egy közönségorientált projektkurzus elindítását, művészek és kommunikáció szakos diákok bevonását a kutatási eredmények disszeminációjába, kutatási projektekhez kapcsolódó kiállítások rendezését és akár art&science típusú, angol nyelvű diplomát adó képzések indítását.
„A nyitottság erősítése eleve jót tesz bármilyen felsőoktatási intézménynek, és a gyakorlatban is sok előnye lehet a kétféle megközelítés találkozásának” – jelentette ki.
Rektori Hivatal, Kommunikációs Igazgatóság
