hírek
Keddtől fesztiválhangulat a Műegyetemen
2024. 09. 16.Szemeszterköszöntő buli Lágymányoson, a háromnapos BME Egyetemi Napokon.
Három napon át öt színpadon, közel 9000 négyzetméteren több mint 50 zenei fellépő várja a diákokat a 17. BME Egyetemi Napokon szeptember 17. és 19. között. A szervezők naponta több ezer látogatót várnak a főváros legnagyobb hallgatói fesztiváljára az Infoparkba. Gyere el és bulizz még egy jót a zárthelyik beindulása előtt!
A zenei repertoár szokás szerint széles lesz, a hiphoptól, a popon, a funkyn, punkon és az elektronikus stílusokon át az alternatív rockig.
A Nagyszínpad előadói között ott lesz Desh, Dzsúdló, a BSW, a Bëlga, ByeAlex és a Slepp, az Elefánt, valamint Manuel és KKevin, aki a rendezvényen ünnepli majd születésnapját egy különleges „Birthday Edition” produkcióval. A dj-k közül Metzker Viktória, Yamina, Regán Lili, Sterbinszky, Erős vs. Spigiboy, Náksi, Jauri, Pumped Gabo, Szecsei, Purebeat és Joerjunior nevét érdemes említeni. A party stage színpadon óránként váltják majd egymást, az akusztik színpadon pedig minden este lesz táncház a BME Tíztánc együttessel, valamint Mulatós Diszkó és Utcabál.
Ahogy tavaly, idén is lesz stand-up comedy, a Dumaszínház társulat humoristáival, Török Ádámmal, Elek Péterrel és Hajdú Balázzsal. Emellett interaktív bemutatót tart a BME Kísérleti Kör, és fiataloknak szánt aktivitásokkal készülnek a rendezvényre kitelepülő vállalati partnerek. Chill-zone-nal, kaszinójátékokkal, szerencsekerékkel, nyereményjátékokkal és a mérnöki szakma játékos bemutatásával is találkozni lehet majd.
A rendezvény kiegészítéseként a szeptember 17-ei rektori szünettel egybekötött 15. BME Egyetemi Sportnapon az egyetem Sportközpontjának lehetőségeit is érdemes kipróbálni - lesz például erőfejlesztés, ricochet, spinning, bubifoci, röplabda, squash, tíztánc és tollaslabda, de még kidobósbajnokság is. Az egyes foglalkozásokra ezen a linken lehet jelentkezni. A sportnap idén az Európai Sporthét hivatalos eseményeihez csatlakozott, egyébként pedig a részvétel egy igazolt testnevelésórával egyenértékű.
A szervezők tájékoztatása szerint óriási az érdeklődés a BME Egyetemi Napok iránt, a bérletek már elfogytak, napijegyek még korlátozott számban kaphatók. (Részletek a bmejegy.hu-n.) A várható sorok miatt kérik, hogy mindenki időben érkezzen, és a jegyét már kora délután váltsa be karszalagra. Az előzetes jegyvásárlás mellett a helyszínen is lesz lehetőség a belépők megváltására. Fontos információ, hogy a fesztivál teljes területe készpénzmentes, bankkártyát, mobilfizetési applikációt vagy a Hellopay szolgáltatását lehet használni.
Legnépszerűbb előadók: ötből négy Az egyetemi hallgatók körében legnépszerűbb öt előadó közül négy is fellép a BME Egyetemi Napokon. A szervezők által több száz fő bevonásával készített felmérés szerint Azahriah és Desh magasan a két legkedveltebb ebben a közegben, a dobogó harmadik fokán Dzsúdló áll, majd KKevin és Manuel következik. Az utóbbi négy tehát mind fellép Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján. A felmérésből az is kiderült, hogy a diákok 58 százaléka élelmiszer- és italgyártókat, 35 százalékuk technológiai cégeket, valamivel több mint egyötödük pedig pénzügyi intézményeket, bankokat és biztosítókat lát szívesen támogatóként egy fesztiválon. A válaszadók közel háromnegyede (71 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a minőségi étel- és italkínálat járulhat hozzá egy rendezvény sikeréhez, de majdnem minden második hallgató (45 százalék) szerint a gördülékeny beléptetés is nagyot dobhat az esemény megítélésén. Arra a kérdésre, hogy milyen tényezők biztosítják, hogy pozitív élményekkel távozzanak és jövőre is visszatérjenek, nem meglepő módon 87 százalék azt felelte, hogy a színvonalas programok és előadók, 51 százalék pedig a hallgatóbarát árakat is megjelölte. A megkérdezettek 56 százaléka szerint fontos a hulladékcsökkentés és a szelektív gyűjtés, 46 százalékuk előnyben részesíti az újrahasznosítható tárgyakat. |
Jótékonyság és környezetvédelem
A BME Egyetemi Napok alapító-főszervezője, Orbán Balázs, a MŰHASZ Kft. ügyvezetője néhány nappal ezelőtt a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában részletesen is mesélt a fesztivál ötletének megszületéséről, fejlődéséről, az idei programokról és a készülő meglepetésekről. Azt mondta, hogy értékként tekintenek az Infoparkra mint a város egyik meghatározó zöldterületére, ezért mindent megtesznek, hogy a rendezvény a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja. A környezettudatosság jegyében az italokat repoharakban adják ki, amelyek tokenért cserébe válthatók vissza.
Újdonság, hogy a rendezvényen összegyűjtött PET-palackok 50 forintos betéti díjából befolyt összeget jótékony célra, a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlják fel a szervezők. Az Orbán Balázzsal készült rádióinterjú teljes terjedelmében itt hallgatható meg.
A rendezvény a közössági médiában: Facebook, Instagram, TikTok.
TZS