Varga Ádám: „Amit régen lehetetlennek hittem, most meg tudom csinálni”

Hogyan viseled a médiaszereplésekkel járó nyűgöket?

Egész jól, de azért van, hogy szívesen lemondanék néhányat, mondjuk ősszel, amikor sűrű az életem.

Hogy áll a vizsgaidőszak?

Túl vagyok rajta. Nem volt nagyon megterhelő, mert a sport miatt kevés tárgyat veszek fel egy félévben, így vizsgám is alig van. Most volt szigorlat kísérleti fizikából, remekül sikerült.

Milyen érzésekkel fejezted be az Európa-bajnokságot?

Nagyon jókkal. Kicsit lazább verseny volt abban az értelemben, hogy a Világkupákhoz képest egy-két nappal hosszabb ideig tartott, és ahhoz viszonyítva kevés futamon kellett indulnom, mert 500-on egyből be lehetett jutni a döntőbe. Ráadásul egy napra csak egy futam esett, vagyis mindig legalább egy teljes napot tudtam pihenni. Szóval élveztem, hogy nem volt annyira pörgős, és örülök, hogy jól sikerült mind az eredményt nézve, mind érzésre. Az is fontos, hogy mindez hazai közönség előtt történt.

Most, hogy a kajak-kenu-versenyekig hat hét sincs hátra, mennyit jár egy versenyző eszében az olimpia?

Természetesen része a mindennapi gondolkodásnak, de nem jó, ha folyamatosan ez jár az eszünkben, mert elég nagy stresszfaktor, és stresszesen semmit sem jó csinálni. Azért mégiscsak ez az, amire készülök, minden nap lemegyek edzeni, minden nap azon gondolkozom, hogyan tudnám jobban csinálni, esetleg mit tegyek a következő nap másképpen, hogyan étkezzek, pihenjek. Vagyis, ha nem is kifejezetten az olimpia, de az, hogy egy nagyon fontos versenyre készülök, ott van a fejemben.

És hogyan aránylik ehhez a stresszhez egy durvább szigorlat?

Nagyon más a kettő. Nem vagyok izgulós, soha nem is voltam az, egy verseny előtt viszont mindig szorongok, mert tudom, hogy nagyon fog fájni, és vajon bele tudok-e menni megint abba a fájdalomba, amibe eddig bele tudtam. A versenyt megismételni sem lehet, legfeljebb várni egy évet. A vizsga ellenben nem fáj, ha pedig esetleg rosszul sikerül, megpróbálok javítani. Ne feledjük, hogy a kajak-kenuban erősek az elvárások, hiszen nagyon sikeresek vagyunk a nemzetközi mezőnyben, feltűnő a gyengébb teljesítmény. Ha valaki rossz jegyet kap az egyetemen, azt nem írják meg az újságok. Amellett a vizsgaeredmény csak tőlem függ, nem kell másokat legyőznöm, és az egyetlen változó, hogy milyen tételt húzok. Ha megtanultam valamit, nem fogom hirtelen elfelejteni.

Mit jelent neked az olimpia?

Amikor gyerekként néztem, eszembe sem jutott, hogy egyszer esetleg ott lehetek, nemhogy egy másodikra készüljek azután, hogy az elsőről érmet tudtam hazahozni. Szóval nekem leginkább azt jelenti, hogy amit régen lehetetlennek hittem, azt most meg tudom csinálni, és ez egyébként elég különös érzés. A sportolóknak nagyon átjön, hogy az olimpia a közvélemény szemében sokkal nagyobb presztízsű, mint az összes többi verseny. Nekünk általában minden szezonban van egy fontos verseny, de az olimpia mellett minden más eltörpül, most például az Európa-bajnokság amolyan főpróbaként funkcionált még úgy is, hogy van, akinek ez az év fő versenye.

És mint élmény, milyen volt az első, a tokiói?

Annyiban különbözött a világversenyeinktől, hogy nagyon messze kellett utazni, és a megelőző edzőtáborral szokatlanul hosszúra nyúlt, hogy az időeltolódáshoz és a hőmérséklethez is alkalmazkodni tudjunk. Aztán a Covid miatt egyáltalán nem voltak nézők, nem lehetett kimenni a szállásról. És nekünk még az is furcsa volt, hogy mivel sokkal kevesebb számot rendeznek, mint egy Eb-n vagy vb-n, a magyar kajak-kenus csapat is kisebb. Családiasabb volt, cserébe jobban lehetett érezni a feszültséget, nem voltak felszabadult délutánok.

Párizs ehhez képest sok mindenben más lesz.

Igen, nekem eleve abban is, hogy ismerem a pályát, már kétszer jártam ott. Párizsról szinte csak pozitív élményeim vannak.

Azt mondtad, lazább volt ez a félév a tanulás szempontjából. Tudatosan alakítottad így?

Persze, nekem most a sport annyira fontos, hogy egységnyi idő alatt még az egyetem sem vihet el tőle túl sok energiát. Azzal együtt sem, hogy szeretem és érdekel, amit tanulok. Jó lenne mielőbb megszerezni a diplomát, de nem mehet az edzés rovására, ezért kevesebb órát veszek fel, amikor sok a verseny, jellemzően tavasszal. Ősszel megpróbálok gyorsabban haladni.

Nem vetődött fel, hogy az olimpia előtti félévet úgy, ahogy van, halaszd?

Dehogynem, csak úgy gondoltam, ha nem így teszek, azt a jövőbeli Ádám majd megköszöni. Jól is döntöttem, nem éreztem, hogy túlvállaltam volna magamat, sikerült mindegyik tantárgyam.

Pedig biztos sokan gondolják, hogy még egy ilyen csökkentett üzemmódban sem lehet az egyetemet a profi sport mellett csinálni. Mivel győznéd meg őket?

Leginkább azzal a ténnyel, hogy nekem igenis sikerül. De nagyon fontos, hogy az ember szeresse mindkettőt, anélkül nem menne.

A mesterképzésen gondolkodsz már?

Mindenképp szeretném elvégezni, de még nem tudom, milyen irányba indulnék.

És arról van már elképzelésed, hogy egy fizikusdiplomával a zsebedben milyen karrierutat választanál?

Ezt se tudom egyelőre. Úgy vagyok vele, hogy kajakozom, ameddig tudok, közben igyekszem haladni az iskolával, ami az Msc-vel biztos sokáig tart még – aztán meglátjuk, mi lesz. Sokszor megkapom, hogy mit csinál egy fizikus, és erre nehéz pontos választ adni, mert széles a paletta, lehet valaki kutató és végezhet alkalmazott, mérnöki jellegű munkát is. De ez végképp messze van még ahhoz, hogy elkezdjek rajta gondolkodni.

Huszonnégy éves vagy, az idein túl még minimum egy olimpia benne lehet a karrieredben, ha akarod. Vagy akár kettő is.

Remélem, hogy legalább egy lesz még. Ebben a sportágban változó, hogy meddig tart az aktív időszak, 30 éves korig egész sokan el szoktak jutni, de Kammerer Zoltán például még 40 évesen is jól kajakozott, mondjuk ő nagy kivétel volt ilyen tekintetben. Majd biztos megérzem, ha már nehezebben megy. És akkor tényleg jöhet a fizika.

gp